Nos, első blogbejegyzésemben néhány korábbi képpel szolgálnék. Kicsivel több, mint egy éve van meg az én kicsi (valóban az) DSLR-em, azok közül is sikerült a sokat bántott 4/3-os rendszerű Olympus E-410 mellett döntenem. Alapvetően, az, amiért én vettem teljesült; ez pedig nem kisebb cél volt, mint, hogy legyek vele boldog! Ezúton közlöm, az vagyok! :) Egy kis válogatás az elmúlt egy évből...
2011. januárjában, egy rövid enyhülés és a hóolvadás meghozta a téltemetők kedvét a virágbontáshoz. A sors iróniája, hogy alig egy napra eme hősies elhatározásukra, jó 10 centiméteres hótakaró fedte el őket. Vagyis a téltemetőket eltemette a tél...
Ez a kép egy meglehetősen borús, ködös napon készült, amikor is ragadozó madarakat és/vagy vízimadarakat kellett volna számlálni. Mivel a köd miatt sok helyütt 100 méterig nem láttunk, maradt többnyire a mohák fotózása és némi ironizálás az ideális nap sikeres megválasztását illetően (másnap természetesen ragyogó volt az idő...).
Egy meglehetősen rossz állapotú, de minden bizonnyal szebb időket is megélt düledező öreg ház bejáratában várja a szomszéd kutyákat (vagy mást, aki fantáziát lát benne). A kép olyan, amilyen (technikai kivitelezést illetően) meg egyebek, de őszintén szólva ez egy cseppet sem érdekel. A ház állapota elszomorító, Lónyán leledzik, többedmagával, kicsit jobb állapotú társait itt-ott még lakják is. Hihetetlen, hogy mindez az enyészeté lesz...
2010. ősze, amikor is izzott a galagonya. Őszintén szólva, óriási mázlim volt, mivel pár nap múlva a háttér szép zöldjét szolgáló békalencse egyszerűen eltűnt a Kis Pap-tó felszínéről. Az égbolt szürkéjét tükröző vízfelülettel nem sokat ért volna a kép... A képet a Revuenon 1,4/55-ös obival készítettem, 4-5,6-os rekeszen, nem tudom már, sosem néztem meddig csavartam. :)
A molnárfecskét - gyűrűzés előtt a hálóban - ábrázoló képet a Pentacon 1,8/50-es obimmal lőttem. Ezzel az obival valahogy soha nem barátkoztam meg igazán. A sors iróniája, hogy ez a képem az egyetlen, ami valaha is megjelent valahol, nem is akárhol:
Hogy őszinte legyek, ez volt életem első és eddigi legnagyobb eredménye bármiben, amit igazán szerettem csinálni!:)
És akkor a jó öreg Helios 44-2. Ki ne emlékezne rá, a békebeli Zenitekről! :) És ki az a hülye, aki egy öreg pad viharvert csavarfejét fényképezi egy olyan helyen, mint a Sóstói Múzeumfalu? Hát én. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése